Sírig tartó szerelem
Posted by Nicky Graceheart | Posted in fanfiction , novella | Posted on 3:00
Sziasztok!
Először egy twilightos fanfictiont szeretnék feltenni. Nem regény, hanem csak egy novella, tehát így fejeződik be. Írjatok véleményt!
Sírig tartó szerelem
A tükörképem gyönyörű volt. Legalábbis hozzám képest. A fehér ruha kicsit érdekesen mutatott hófehér bőrömmel, de mégis szép volt. Fura volt arra gondolni, hogy hamarosan feleség leszek, de persze jó érzés volt, hogy hivatalosan is Jake-é leszek. Isabella Black. Bella Black. Nagyon furcsa. Mióta Jacob megkérte a kezemet, szinte állandóan arra gondoltam, hogy az övé leszek. A gondolattól mindig izgatott lettem, de most, hogy alig egy óra múlva házas leszek, attól féltem, hogy egy rossz mozdulattól kiugrik a szívem a helyéről.
- Bella! Ne akarj lekésni a saját esküvődről! - mondta Renée izgatottan. - Charlie már vár.
Renée elment én meg vetettem egy utolsó pillantást a tükörbe, eligazítottam a hajam és mentem utána. Charlie az ajtó előtt állt öltönyben.
Az esküvőt a Black ház kertjében tartottuk. Különleges kívánságom az volt, hogy késő délután legyen és ne napközben, mert nem akartam, hogy mindenki nevessen rajtam, amikor szokás szerint elpirulok. Szinte egész La Push itt volt, plusz az én vendégeim, akik leginkább a volt osztálytársaim és a szüleim ismerősei voltak. Úgy tudtam Mike Newton az egyetlen, aki nem jött el. Megértem. Sosem tudta elfogadni, hogy Edward-ot választottam és nem őt.
Amikor elindultunk apámmal Jake és a pap felé, kicsit megingott az a kevés önbizalmam is, ami eddig volt. Természetesen még mindig akartam a házasságot, csak nehezen intettem búcsút a „régi" Bellának. Jacob és a pap előtt Charlie megölelt, majd leült a helyére és igyekezett nem elsírni magát.
A pap elkezdett beszélni, de nem nagyon értettem, hogy mit mond. Hirtelen feltörtek régi emlékeim.
Edward... Olyan erősen hasított belém a felismerés, hogy még mindig ő kell nekem, hogy azt hittem ott esek össze holtan. Eszembe jutott minden emlékem vele kapcsolatban, olyan élesen, hogy álmodni sem mertem volna. Nagyon régen gondoltam rá utoljára, de ez csak azért volt, mert valami mindig elterelte a figyelmemet. Pedig akkor nem mondtam volna azt Jake-nek, hogy a felesége leszek, mert tudtam volna, hogy neki nem lesz jó, ha én sokszor gondolok életem első szerelmére. De most... Nem mondhatok igent Jake-nek. De ha nemet mondok, akkor is összetöröm a szívét. Az élet igazságtalan. Tudom, hogy Edward már nem szeret, de én nem tudok nélküle élni.
Észre sem vettem, hogy mindenki engem néz, így szokás szerint vörös lettem, amikor erre ráeszméltem.
-Bella? Minden rendben? - kérdezte Jake aggódva. - Jól érzed magad?
- Igen. Vagyis... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert Edward arca eszembe jutott. A csillogó bőre, mézszínű szeme, lágy érintése...
Megfordultam és elkezdtem rohanni egyenesen a régi furgonom felé, ami akármilyen meglepő, még mindig működött. Elővettem a pótkulcsot, amit a kesztyűtartóban tartottam tudván, hogy senki nem akar ellopni egy ilyen tragacsot, és elindultam. Nem néztem hátra, de biztos voltam benne, hogy mindenki tátott szájjal bámul. Összetörtem Jake szívét. A felismerés után, hogy még mindig Edward-ot szeretem, ez elkerülhetetlen volt.
Csak mentem és mentem. Nem is figyeltem merre járok. Amikor észbe kaptam már a földúton jártam a Cullen ház felé. Megpróbáltam gyorsan visszafordulni, mert nem akartam látni a házat egy pillanatra se, de a gyorsaságom következménye az lett, hogy egyenesen egy fának vezettem a kocsit. Nem esett semmi bajom, de a furgonom orra nem úszta meg ilyen könnyen. Valószínűleg még be tudtam volna indítani a motort, de inkább kiszálltam és gyalog mentem vissza a főútra.
Egy autó sem jött akkor az úton, nekem pedig semmi erőm nem volt tovább menni. Az út közepén feküdtem. Úgy éreztem, már csak egyedül vagyok, csak magamra számíthatok. Hasonló érzés tört rám, mint amikor Edward elhagyott. Amikor azt mondta, nem látom soha többé, amikor azt mondta, nem szeret már engem egy világ tört össze bennem.
Fényt láttam a szemem sarkából, de azt hittem csak képzelődöm. Amikor felnéztem, már túl késő volt. Egy ezüst Volvo tartott felém iszonyatos sebességgel. Hirtelen kinyíltak a szemeim, de nem attól, hogy perceken belül meg fogok halni, hanem az autótól. Ezüst Volvo. Edward kocsija.
Hirtelen felugrottam, az autó fékezett. Csak azt láttam, hogy a vezetőülésen egy ismerős férfi ül. Mike Newton. Mindig is utánozta Edward-ot, úgy látszik vett egy ugyanolyan kocsit is. De ez engem nem mentett meg. A kocsi vészesen közeledett felém, én meg a vég felé. A szüleimre gondoltam. Nagyon fognak hiányozni, és valószínűleg én is nekik.
Az autó nekem ütközött, én meg elestem. Éreztem, hogy sok csontom eltört, éreztem, hogy vérzem. Pillanatokon belül meghalok.
- Bella! Bella! - Mike hangja tele volt félelemmel, aggódással, lelkiismeret-furdalással.
Azt mondják, amikor meghalunk, lepereg előttünk az egész életünk. Nekem csak azok a részek jutottak eszembe, amikor Edward-dal voltam. Úgy látszik, csak akkor éltem. Utoljára Edward arcát láttam magam előtt, amint kedvenc mosolyommal rám néz.
- Edward... - nyögtem utolsó lélegzetemmel és utána már csak a sötétség.
Jaj, nagyon szép! Az elején még azt hittem ez egy folytatásos történet lesz Bella és Jake életéről.... Arról is szívesen olvastam volna, de látom neked jobban tetszenek a tragikus végű történetek :-)
nagyon szépen köszönöm(L)
Fúú, na, hol is kezdjem? Amikor elkezdtem, azt hittem, hogy leírod Jake és Bella esküvőjét, és írsz nekik egy happy endet. Már amennyire ez happy lehet Bellának Edward után. Már épp akartam javasolni, hogy nevezz be vele Spirit Bliss fanfiction író versenyére. De aztán Bella ráeszmélt, hogy ez így nem lesz jó... Szegény Jake, annyira sajnálom. Mert bár én mindig Edwardnak drukkoltam, mert tudtam, hogy a szíve mélyéből, igazán őt szereti Bella, Jacobot is szeretem. Nem lehet őt nem szeretni, még ilyen helyzetben sem. Szerintem.
Aztán Bella elindult a Cullen házba, és én azt hittem, hogy ott lesz a Cullen család is, vagy legalábbis Edward. El tudtam volna képzelni azt is, hogy Bella csak látja őket, aztán elmegy, mert úgy tudja, Edward nem szereti. De azon sem lepődtem volna meg, ha itt lesz happy end.
De nem így lett. Aztán Bella fának ment. Itt rögtön arra gondoltam, hogy halálos sérüléseket szerzett, ott terem Edward, megharapja, és happy end. És akkor Bellának nem kell megküzdenie a szemrehányással, amit szavak nélkül sugároztak volna felé azok, akik szeretik Jake-t.
De Bella túlélte. És akkor jött a Volvo... ÁÁÁÁ!-gondoltam. Edward visszatért!!! Vagy csak úgy, vagy mert megtudta, hogy mégsem volt esküvő. Ki tudja.
Aztán felbukkant Mike Newton. A pulzusom rögtön visszalassult, hogy mégse... :( Az eszembe se jutott, hogy Mike nem fog tudni megállni. És hogy pont egy ezüst Volvo okozza Bella halálát? Ez elég ironikus.
Még csak annyit, hogy ez így egy szép szomorú vég. Én szeretem a szomorú végeket, szóval nagyon tetszik. Mindenesetre ha valaki ezzel nem így van (mármint a szomorú végekkel), képzelje oda a végére, hogy Bella haldoklik, megjelenik Edward, és természetesen nem bírja végignézni Bella halálát. És Carlisle elve az, hogy haldoklókat átalakíthatnak. Miért is ne?
Összességében imádtam. Nagyon jó volt. Csak Jake-t sajnálom. :(
Örülök, hogy tetszett.=) Néha, valamiért nehezen arok happy endet.
Egyébként, nem hiszem, hogy Edward átváltoztatta volna. Szerintem inkább elvitte volna a kórházba, aztán felszívódik, mert úgy gondolja, Bellának jobb nélküle.
Jaj, ez milyen jó volt. (L) Imádtam.
Az utolsó bekezdés valami eszméletlen jó. Amúgy én is szeretem a tragikus véget. :D Még, még, még!!! (főleg twilight-osat, de jöhet más is!)
Annyira jó, hogy végre van egy pár ember, akinek tetszenek a tragikus végek. =)
Ha van időm és ihletem, írok még.
Nicy ez irtójó.
Írtál te valaha olyan történetet aminek happy end a vége!?
Am csatlakozok Deszyhez és Luluhoz. Még írj 1 pár ilyet!!
Köszönömszépen. :) Igen, írtam már happy endet, de azok nem olyan lettek olyan jók. De lehet, hogy majd rakok fel belőlük. :)
ez olyan szomorú mégis nagyon jó rész lett! puszi
Oh, köszönööm^^