Szerelmi végzet

Posted by Nicky Graceheart | Posted in | Posted on 11:38

10

Hello. Itt egy másik novella, amit egy versem alapján írtam(talán majd azt is beteszem egyszer). Írjatok véleményt!

Szerelmi végzet


Telihold van, de a hold fényét felfogják a fák lombjai, így nem sokat látok. Tollam a könnyeimmel átáztatott papírt szántja, de a fényhiány miatt csak egyetlen mondatot tudok visszaolvasni: Mert szeretem!
A temető néma csöndjét csak a szél süvítése és a levelek zörgése zavarja meg időről időre. Egy sírkövön fekszem, ami annyira hideg, hogy már szinte nem érzem a lábam. A könnyeim már órák óta folynak - soha nem hittem volna, hogy egy ember ennyit tud sírni -, a jéghideg márványkő csurom víz.
Rápillantok a sírkőre, és újra elolvasom rajta a nevet. A gyomrom összeszorul, a szívem újra széttörik milliónyi apró darabra.
Úgy érzem magam, mintha egy kést szúrtak volna egyenesen szívembe és meg is forgatták volna benne. Mintha valaki kitépte volna a helyéről a szívemet, és otthagyta volna, hadd vérezzen.
Mért történik ez velem? Rávetem a tekintetem a késre, ami mellettem fekszik. Miért? Miért? Miért?
Felülök, és a kezembe veszem a tőrt, amin megcsillan a hold fénye.
Miért csinálom ezt? Mért nem megyek haza?
A válasz egyértelmű: miatta.
Nem tudtam elmenni a sulibálra, és ő azt hitte, őt utasítom vissza. Nem bírta elviselni és egy éjszaka, amikor ment haza, a vonat elé ugrott. Csak egy levél volt nála, nekem címezve, amit azóta mindig magamnál hordok. Leírja benne, hogy nem tud nélkülem élni, és nem bírja elviselni, hogy visszautasítottam.
Pedig nem direkt volt, egyszerűen csak nem engedtek el, mert azt gondolták a szüleim, hogy ha elmegyek, részegen fogok hazaérni – ha egyáltalán hazajutok.
Én is szeretem őt. Szívem minden összetört, vérző darabja azt kívánja, bárcsak vele lehetnék.
Ránézek a nevére, a levelére, majd a saját búcsúlevelemre és rögtön az jut eszembe: Ha ő megy, én is.
Felemelem a kést, és egy határozott mozdulattal elindítom magam felé. Meglátom a tükörképemet a késről visszatükröződve és megáll a kezem. Egy sírástól vörös szemű, elkínzott arcú lány néz vissza rám, de aztán eltűnik és helyére egy életvidám, mosolygós kerül. Mind a kettő én vagyok. Hogy is képzeltem, hogy csak úgy megölöm magam? Hogy egyszerűen eldobom magamtól az életet. Hiszen én ezt képtelen vagyok megtenni. Ő is azt akarná, hogy éljek.
De én nem tudok nélküle élni. Még soha nem szerettem senkit ennyire, viszont most már ő sincs. Az élet elvesztette értelmét. Azzal a biztos tudattal, hogy akit legjobban szeretek halott, nem lehet élni.
Újra felemelem a kést és egy gyors mozdulattal magamba szúrom. Felkiáltok fájdalmamban, és a gyomrom összeszorul, amikor rájövök, hogy csak súrolt, és ezzel csak azt értem el, hogy hosszú és szenvedéssel teli halálom lesz. Újra magamba kell szúrnom a tőrt.
A könnyeim ömlenek, és újra átgondolom, mért kell ezt tennem. Mért kell véget vetnem az életemnek?
A következő pillanatban feltámad a szél, és mintha egy hangot hallanék: Ne! Az ő hangja. Biztos csak képzelődöm, viszont most még inkább nem tudom, mi tévő legyek.
Eszembe jut csodálatos hangja, és a mosolya. Egy részem azt akarja, menjek utána, de a másik vágya az, hogy teljesítsem szerelmem kívánságát, és ne öljem meg magam.
Valami zajt hallok magam mögül, hátrafordulok, de vissza már nem tudok.
A kés másodjára is belém vág, és most telibe találja a szívemet. Nem én szúrtam le magamat, de a szememet már nem tudom kinyitni, hogy megnézzem ki az, pedig megköszönném neki, hogy nem hagyott itt szenvedni.
Egy fájdalmas kiáltás hagyja el a számat, de egy nyögésbe torkollik. A fájdalom elviselhetetlen, ilyet még soha nem éreztem.
Arra gondolok, hogy mért nem maradtam otthon. Mért kellett a saját vesztemet okozni?
Szemeim előtt magamat látom. Mintha kívülről nézném végig, ahogy felnövök. Amikor elérkezek ahhoz, hogy bejövök a temető vaskapuján, hirtelen minden elsötétül, és nyugalom, béke tölt el. Otthon érzem magam.

***


Az újságokat egy lány tragikus öngyilkossága tölti meg, aki csak egy búcsúlevelet hagyott maga után. A levélben megírta, hogy a szerelme meghalt és miatta öli meg magát.
A lány a fiú sírján feküdt, mellette egy vértől átáztatott késsel. A temetésére nem sokan mentek el – csak a rokonai és egy-két barátja -, viszont egy ismeretlen férfi is megjelent. Hosszú, fekete kabátban, fekete kalapban és napszemüvegben – feltehetőleg azért, hogy ne ismerjék fel.
Senki sem tudja hogy ki az, de mindenki azt gondolja, egy ismerőse a holtnak, pedig nem.
Ő szúrta le a lányt, ő végzett vele. Látta, hogy a lány szenved és nem bírta nézni, végzett vele. A bűntudat miatt eljött a temetésre, de ő nem tudja, hogy a lány örült neki, hogy akkor ott volt, és megtette azt, amit ő nem mert. Hálás volt neki, hogy megölte őt.

Sírig tartó szerelem

Posted by Nicky Graceheart | Posted in , | Posted on 3:00

10

Sziasztok!
Először egy twilightos fanfictiont szeretnék feltenni. Nem regény, hanem csak egy novella, tehát így fejeződik be. Írjatok véleményt!


Sírig tartó szerelem


A tükörképem gyönyörű volt. Legalábbis hozzám képest. A fehér ruha kicsit érdekesen mutatott hófehér bőrömmel, de mégis szép volt. Fura volt arra gondolni, hogy hamarosan feleség leszek, de persze jó érzés volt, hogy hivatalosan is Jake-é leszek. Isabella Black. Bella Black. Nagyon furcsa. Mióta Jacob megkérte a kezemet, szinte állandóan arra gondoltam, hogy az övé leszek. A gondolattól mindig izgatott lettem, de most, hogy alig egy óra múlva házas leszek, attól féltem, hogy egy rossz mozdulattól kiugrik a szívem a helyéről.
- Bella! Ne akarj lekésni a saját esküvődről! - mondta Renée izgatottan. - Charlie már vár.
Renée elment én meg vetettem egy utolsó pillantást a tükörbe, eligazítottam a hajam és mentem utána. Charlie az ajtó előtt állt öltönyben.
Az esküvőt a Black ház kertjében tartottuk. Különleges kívánságom az volt, hogy késő délután legyen és ne napközben, mert nem akartam, hogy mindenki nevessen rajtam, amikor szokás szerint elpirulok. Szinte egész La Push itt volt, plusz az én vendégeim, akik leginkább a volt osztálytársaim és a szüleim ismerősei voltak. Úgy tudtam Mike Newton az egyetlen, aki nem jött el. Megértem. Sosem tudta elfogadni, hogy Edward-ot választottam és nem őt.
Amikor elindultunk apámmal Jake és a pap felé, kicsit megingott az a kevés önbizalmam is, ami eddig volt. Természetesen még mindig akartam a házasságot, csak nehezen intettem búcsút a „régi" Bellának. Jacob és a pap előtt Charlie megölelt, majd leült a helyére és igyekezett nem elsírni magát.
A pap elkezdett beszélni, de nem nagyon értettem, hogy mit mond. Hirtelen feltörtek régi emlékeim.
Edward... Olyan erősen hasított belém a felismerés, hogy még mindig ő kell nekem, hogy azt hittem ott esek össze holtan. Eszembe jutott minden emlékem vele kapcsolatban, olyan élesen, hogy álmodni sem mertem volna. Nagyon régen gondoltam rá utoljára, de ez csak azért volt, mert valami mindig elterelte a figyelmemet. Pedig akkor nem mondtam volna azt Jake-nek, hogy a felesége leszek, mert tudtam volna, hogy neki nem lesz jó, ha én sokszor gondolok életem első szerelmére. De most... Nem mondhatok igent Jake-nek. De ha nemet mondok, akkor is összetöröm a szívét. Az élet igazságtalan. Tudom, hogy Edward már nem szeret, de én nem tudok nélküle élni.
Észre sem vettem, hogy mindenki engem néz, így szokás szerint vörös lettem, amikor erre ráeszméltem.
-Bella? Minden rendben? - kérdezte Jake aggódva. - Jól érzed magad?
- Igen. Vagyis... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert Edward arca eszembe jutott. A csillogó bőre, mézszínű szeme, lágy érintése...
Megfordultam és elkezdtem rohanni egyenesen a régi furgonom felé, ami akármilyen meglepő, még mindig működött. Elővettem a pótkulcsot, amit a kesztyűtartóban tartottam tudván, hogy senki nem akar ellopni egy ilyen tragacsot, és elindultam. Nem néztem hátra, de biztos voltam benne, hogy mindenki tátott szájjal bámul. Összetörtem Jake szívét. A felismerés után, hogy még mindig Edward-ot szeretem, ez elkerülhetetlen volt.
Csak mentem és mentem. Nem is figyeltem merre járok. Amikor észbe kaptam már a földúton jártam a Cullen ház felé. Megpróbáltam gyorsan visszafordulni, mert nem akartam látni a házat egy pillanatra se, de a gyorsaságom következménye az lett, hogy egyenesen egy fának vezettem a kocsit. Nem esett semmi bajom, de a furgonom orra nem úszta meg ilyen könnyen. Valószínűleg még be tudtam volna indítani a motort, de inkább kiszálltam és gyalog mentem vissza a főútra.
Egy autó sem jött akkor az úton, nekem pedig semmi erőm nem volt tovább menni. Az út közepén feküdtem. Úgy éreztem, már csak egyedül vagyok, csak magamra számíthatok. Hasonló érzés tört rám, mint amikor Edward elhagyott. Amikor azt mondta, nem látom soha többé, amikor azt mondta, nem szeret már engem egy világ tört össze bennem.
Fényt láttam a szemem sarkából, de azt hittem csak képzelődöm. Amikor felnéztem, már túl késő volt. Egy ezüst Volvo tartott felém iszonyatos sebességgel. Hirtelen kinyíltak a szemeim, de nem attól, hogy perceken belül meg fogok halni, hanem az autótól. Ezüst Volvo. Edward kocsija.
Hirtelen felugrottam, az autó fékezett. Csak azt láttam, hogy a vezetőülésen egy ismerős férfi ül. Mike Newton. Mindig is utánozta Edward-ot, úgy látszik vett egy ugyanolyan kocsit is. De ez engem nem mentett meg. A kocsi vészesen közeledett felém, én meg a vég felé. A szüleimre gondoltam. Nagyon fognak hiányozni, és valószínűleg én is nekik.
Az autó nekem ütközött, én meg elestem. Éreztem, hogy sok csontom eltört, éreztem, hogy vérzem. Pillanatokon belül meghalok.
- Bella! Bella! - Mike hangja tele volt félelemmel, aggódással, lelkiismeret-furdalással.
Azt mondják, amikor meghalunk, lepereg előttünk az egész életünk. Nekem csak azok a részek jutottak eszembe, amikor Edward-dal voltam. Úgy látszik, csak akkor éltem. Utoljára Edward arcát láttam magam előtt, amint kedvenc mosolyommal rám néz.
- Edward... - nyögtem utolsó lélegzetemmel és utána már csak a sötétség.

Sziasztok! =)

Posted by Nicky Graceheart | Posted in | Posted on 16:02

0

Sziasztok!
Először is örülök, hogy rákattintottál a blogomra és remélem, hogy élvezni fogod és visszalátogatsz. :)
Ezt a blogot azért indítottam, mert szeretek írni verseket, novellákat, fanfictionöket(leginkább twilightosat), és szerettem volna valamilyen módon közzétenni. Remélem tetszeni fognak.
Nem ígérem, hogy előre megmondom, mikor lesz friss, mert általában akkor fogok felrakni valamit, amikor elkészültem vele és csak akkor készülök el vele, amikor van kedvem és időm írni. :)
Ha szeretnétek, hogy írjak valamiről, akkor nyugodtan küldjetek e-mailt és megpróbálkozom vele. E-mail: nickyy27@citromail.hu
Szeretném, ha írnátok kommenteket, akár negatív, akár pozitív. :)
Puszi: Nickyy