Sziasztok! Hozom a következő részt! :) Várom a véleményeket! :D

Nem tudtam, mit mondani erre. Erős késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam, de valami visszatartott: a tudat, hogy megígértem Carlnak, ésszerűen döntök, de ugyanakkor hallgatok a szívemre is. Ha most megcsókolnám, abban semmi ésszerű nem lenne, csak meggondolatlanság, és persze Carl bizalmát is véglegesen elveszteném.

Tényleg nem tudtam, mit válaszolni. Igazság szerint még sosem vallottak nekem szerelmet, sőt, igazából még nem is volt olyan fiú, aki egyáltalán megszólított. Sosem voltam népszerű; nem csak a fiúk körében nem, hanem úgy egyáltalán sem.

- Bella, kérlek, mondj valamit! – zökkentett ki Edward ideges hangja a gondolataimból.

- Oké – Istenem, egyszer mondanék valami értelmeset…

- Ez most akkor mit is jelent? – kérdezte jogosan.

- Azt, hogy… - sóhajtottam a mondat befejezése helyett. – Gondolkodnom kell. Ezt majd megbeszéljük holnapután. A harc után. Jó?

- Aha – válaszolta megbántottan. - Szia! – még mielőtt válaszolhattam volna, eltűnt.

Nem szoktam így viselkedni – főleg, ha Edwardról van szó. A probléma csak az, hogy nem akarom elveszíteni Carlt se… és pont ezért fogom elveszteni mindkettőjüket. Önző vagyok. Miért kellett nekem belekeveredni ebbe? Miért nem lehet most is ugyanolyan átlagos életem, mint amilyen volt azelőtt, hogy találkoztam volna Edwarddal? Gondolom, sokan választanák a pörgős, akciódús életet, de én inkább maradnék az unalmas, de nyugalmas mellett.

Ezen rágódtam egészen addig, amíg meg nem hallottam, hogy valaki jön a rezervátum felől: Sam érkezett aggódó arccal.

- Bella, minden rendben? – kérdezte kedvesen. – Már órák óta eltűntetek, és gondoltam, megnézem, itt vagytok-e.

- Igen, minden rendben – válaszoltam nem túl meggyőzően.

- Bella, mi a baj? – leült mellém és átkarolt. Jól esett a közelsége, de kiborított a kérdése.

- Miért kérdezi mindenki ezt? – fakadtam ki. – Ma már annyiszor hallottam…

- Gyere, visszamegyünk – mondta egy kicsit sértődötten, miközben felállt. Hiszen, ő csak jót akart…

- Bocs, nem akartalak megbántani, csak… Nem tudom, mit csináljak.

- El akarod mondani, mi bánt? – kérdezte kedvesen mosollyal az arcán.

- Hát… nem tudom, hogy mondhatnám…

- Az a baj, hogy Carl és Edward szeret téged, azt akarják, hogy válassz közülük, de te nem tudsz? – ült vissza mellém.

- Honnan tudod? – kérdeztem meglepetten.

- Nyitva tartom a szememet. Egyébként, még a vak is látja, hogy szeretnek téged. Én pedig ismerlek annyira, hogy jól össze tudjam illeszteni a kirakós darabjait.

- Mit csináljak? – tettem fel szinte már könyörögve a kérdést.

- Bella, ezt csak te tudhatod.

- Ezzel most sokat segítettél… - Bunkó vagyok, tudom. – Azt hiszem, jobb lenne, ha egyedül gondolkodhatnék egy kicsit.

- Csak nyugodtan. Gyere vissza még sötétedés előtt, nem hiszem, hogy pont most kéne elveszned.

Forgattam a szemeimet, mert úgy viselkedett, mintha az anyám lenne. Mondjuk Sam mindenkivel ilyen. Kedves, aranyos, megértő, segítőkész… Én meg az első adandó alkalommal megbántom. Egy sóhajjal fordultam vissza a másik problémámhoz, amit ugyancsak saját magamnak köszönhetek.

Úgy éreztem, a tudat, hogy választanom kell Carl és Edward között, megöl engem. Akármi is lesz a választásom – és sajnos muszáj lesz választanom, mert ha nem teszem meg, az akár halálos következményekkel is járhat -, a szívem egyik fele apró darabokra szakad. Elporlad, megsemmisül, vége lesz. Miért kell nekik ilyen nehéz döntés meghozására kényszeríteni? Nem veszik észre, hogy ezzel a háborúskodással azt kínozzák, akiért veszekednek?

A szél erősödni kezdett, és úgy gondoltam, jobb lenne visszamenni a házba. Nem akartam, hogy el kezdjenek keresni. Nem akartam újabb galibát okozni; nélkülem is elég bajuk van.

A házban csak Samantha tartózkodott, aminek örültem, mert négyszemközt akartam beszélni vele. A kanapén ült és egy filmet nézett elmélyülve, de amikor megköszörültem a torkomat, jelezve, hogy én is ott vagyok, elvigyorodott. Leültem mellé és megpróbáltam rájönni, milyen film érdekelheti ennyire. Meglepetten állapítottam meg, hogy az Interjú a vámpírral-t nézi.

Amikor meglátta csodálkozó arcomat, még szélesebbre húzta a száját – már ha ez még lehetséges volt.

- Te mióta nézel ilyeneket? – kérdeztem a vámpírokra utalva.

- Nem tehetek róla. Amikor bekapcsoltam, ez ment, és Brad Pitt idióta kinézete lefoglalt – színpadiasan felnéztem, de még én is észrevettem, milyen rosszul palástolom rosszkedvemet. – Hogy érzed magad?

- Hát… - idegességemben beszívtam az alsó ajkamat. – Ugyanúgy, mint eddig.

- Bella, tudom, hogy ez nehéz, de kérlek szépen, ne dönts csak azért hamar, mert ők siettetnek. Nem tudom, mit tennék én a helyedben, de ez így nem tisztességes tőlük.

- Miért kell egyáltalán választanom? – tettem fel egy költői kérdést fájdalommal, kesergéssel a hangomban.

- Mindketten makacsok és önzőek. Ezenkívül ellenségek; itt is győzni akarnak. Persze, valószínűleg elfogadják majd a döntésedet, de amíg nem választasz… - jelentőségteljesen elhallgatott.

- Tudom, tudom. – sóhajtottam. – Ez akkor is annyira gyerekes.

- Gyerekes, de náluk ez igazából vérre megy. Csak miattad nem támadtak még egymásra.

- Azt hiszem, elmegyek aludni. Nem lenne szerencsés, ha holnap álmos lennék.

- Bella, nem kéne ezt csinálnod! Nélküled is tudnának győzni.

- Segítenem kell – mondtam csendesen, de meggyőződéssel.

- Nem, nem kell. Ez őrültség. Szerintem…

- Sam - vágtam közbe. -, segítek és kész – ezzel a mondattal befejezettnek tekintettem a beszélgetést, és elindultam fölfelé.

Még hallottam, hogy Samantha visszakapcsolja a tévét, de nem foglalkoztam vele különösebben. Biztos voltam benne, hogy segítenem kell a harcban. Úgy éreztem, felelős vagyok érte, pedig ez a csata még azelőtt kezdődött, hogy én megszülettem.

Elmentem fürödni, és már majdnem elkezdtem fogat mosni, amikor rájöttem, hogy ma szinte semmit sem ettem. A gyomrom éhesen korgott, én pedig csodálkoztam, hogy nem vettem észre eddig, majd úgy döntöttem, lemegyek enni.

Sam még mindig a filmet nézte, de amint leléptem a lépcső utolsó fokáról, lehalkította és hátra nézett; oda, ahol álltam.

- Megéheztél? – kérdezte mosolyogva. Örültem annak, hogy nem bántottam meg nagyon. Igazából nem is akartam, és nem direkt volt, csak kikészültem. Már magam előtt is mentegetőzök; ez nem lesz így jó. – Egész nap nem ettél semmit.

- Igen. Eddig fel sem tűnt, hogy milyen éhes vagyok.

Bementem a konyhába, és mivel nem volt sok kedvem főzőcskézni, csak egy egyszerű szendvicset dobtam össze. Igazából nem is figyeltem, hogy mit rakok bele, mert az éhségtől csak az járt a fejemben, hogy gyorsan elkészüljön.

Leültem az asztalhoz, Sam-mel szemben, aki egy magazint olvasott. Nem is vettem észre, hogy utánam jött.

- Hol vannak a többiek? – kérdeztem két falat között.

- Ben házában. Pontos tervet készítenek holnapra, és próbálják eldönteni, hogy mi legyen a ma esti járőrözéssel.

- És mi van Drew-val?

- Őt még nem akarják harcolni küldeni, még nem gyakorolt eleget. Vagyis igazából még semennyit sem gyakorolt. Viszont lehet, hogy ma este járőrözni fog.

Ezzel be is fejeztük a társalgást, de egyáltalán nem következett kínos csend. Én a vacsorámat eszegettem, ő pedig az újságját olvasta. Amikor befejeztem és boldogan megállapítottam, hogy már egyáltalán nem vagyok éhes, Dave lépett be az ajtón. Szájon csókolta Samet, majd ő is keresett valami ételt.

- Mi újság, Bella? – kérdezte vidáman.

- Várom a holnapot – válaszoltam, miközben felálltam elmosogatni.

- Én is, és mindenki más is – csillogott a szeme a másnap gondolatától.

- Hogyan fogtok őrködni ma? – tette fel Sam.

- Ma éjjel kivételesen mindenki fog őrködni, hogy mindenki tudjon aludni valamennyit. Nem számítunk támadásra, hiszen Alexék biztos, hogy holnap akarnak harcolni, de azért kiküldünk egy-egy embert. Az utolsó leszek én.

- Értem. Én mentem aludni. Jó éjt! – köszöntem el, mivel befejeztem a tisztogatást.

Most már tényleg fogat mostam, átöltöztem és befeküdtem az ágyba. Alig múlt nyolc óra, így nem láttam sok esélyt arra, hogy el tudjak aludni. Nem csak azért gondoltam így, mert korán volt, hanem mert a stressz és egyéb gondolatok miatt nem is számítottam arra, hogy képes leszek aludni.

Próbáltam nem gondolni semmire, hátha az segít az elalvásban, de az agyam Carl és Edward képeivel bombázott. Mintha egy kisfilmet néznék, ami róluk és rólam szól. Az összes beszélgetésünk lejátszódott bennem, az összes gondolatom velük kapcsolatban.

Végül hagytam, hogy teljesen elárasszon minden velük kapcsolatos információ – annyira, hogy még annak sem voltam tudatában, hol vagyok. De az emlékeim egyszer csak véget értek, és helyükre belépett a nyugalom, a béke és az álmok édes keveréke.

Ha elolvastad, írj kommentet! :)

Hello!
Nyitottam egy új blogot: http://baratvagyellenseg.blogspot.com/ Itt is egy fanfiction lesz olvasható. Dióhéjban annyit, hogy Bellát valaki átváltoztatja. :D Légyszi, írjatok véleményt! Köszönöm^^

Puszi: Nickyy.

Sziasztok! Oké, oké, most már felrakom ezt a részt. Amúgy már én sem tudom, hogy drága Bellánk kivel jön össze, de már van több verzióm is a folytatásra. Na, de majd még megálmodom, hogy mi legyen. Jó olvasást! :)

Az emberek – még azok is, akik nem tudnak a vámpírokról – idegesen nézték Edwardot. A farkasok is ugrásra készen álltak, főleg Carl – érthető okokból. Drew nem volt jelen; gondolom, ő még nem áll készen egy igazi csatára.
Nem mertem Edward szemébe nézni, de a szemem sarkából láttam, hogy keresi a tekintetemet és átkozza, hogy az én gondolataimat nem tudja olvasni. Igazából, már én sem értettem, miért nem nézek rá, miért teszek úgy, mintha ott se lenne, de úgy éreztem megcsaltam, becsaptam.
Bementünk a házba és elfoglaltuk szokásos helyünket. Sam, még mielőtt Edward megérkezett volna, kirakott az asztalra enni-innivalót. Persze tudta, hogy a vámpírok nem fogyasztanak emberi ételt – mármint olyan ételt, amit emberek esznek, nem pedig, ami bennük kering. A feszültségtől, amit az okozott, hogy ellenségek ülnek egymással szemben, és senki sem lehet biztos a másik következő lépésében – illetve Edward valamennyire igen -, senkinek sem volt étvágya. Illetve a vámpírnál nem tudtam megállapítani, de próbáltam erre nem gondolni.
- Szóval, úgy döntöttetek, segítetek – szólalt meg először Edward. – Köszönöm, de ha mégsem akartok, elmehetek. Nem kell segítenetek. Nem akarom, hogy miattam valakinek baja essen – fúrta a szemét Carléba bűntudattal.
- Nem, Edward, döntöttünk. Erről már nem beszélhetsz le – mondta Ben magabiztosan. Ő volt az egyetlen, akin nem látszott félelem vagy megvetés, aki nem nézett rosszindulattal a saját ellenségére, aki jelen pillanatban a szövetségese volt.
- Ti mondtátok! – nézett körbe az említett szövetséges. – Van néhány információm és ötletem, amit megosztanék veletek. Tudom, mikor akarnak megtámadni.
- A házadban akarnak lecsapni rád? – kérdezte Eric, mire egy bólintást kapott válaszul. – Ahol tiéd a hazai pálya előnye? Ráadásul olvasol a gondolataikban… - teljesen olyan volt, mintha régi barátok lennének, de tudtam, amint vége ennek az ügynek, ugyanúgy utálni fogják egymást. És nekem akkor döntenem kell közülük, amire valószínűleg képtelen leszek. Most is a kés élén táncolok, de vajon melyik oldalon végzem? Magamban sóhajtottam egyet; nem mertem hangosan, mert az, hála erős hallásuknak, akár kínos kérdésekhez is vezethetne.
- Igen, de én arra gondoltam, hogy hátba kéne őket támadni.
- Van pontos terved? – kérdezte Adam. – Mit tudsz még?
- Holnap akarnak támadni, délben, amikor a legjobban süt a nap. Megfigyelték, hogy olyankor általában otthon vagyok.
- Esme is segít? – kérdezte Ben.
- Nem – érkezett a szűkszavú válasz.
- Szóval, mi a terv? – látszólag Eric már harcolna, ha tehetné.
- Nem mondanám tervnek – kezdte Edward -, de ez alapján elindulhatunk valamerre. – néhányan előrébb dőltek, mintha nem hallanák az éles fülükkel, hogy mit mond. – Arra gondoltam, hogy én bent leszek a házban, mint ahogy arra számítanak. Amikor megpróbálnak valahol bejutni, ti megtámadjátok őket hátulról. Ez meglepetésként érné őket, és itt már én is beszállok a harcba. Egy baj van ezzel: ha a szél ellenünk van, nem biztos, hogy sikerül.
- Az ötlet jó, csak valahogy finomítani kellene rajta – értett egyet Dave a vámpír első mondatával. – Mi lenne, ha mi minden oldalról védenénk a házat? Nem tudjuk, hol akarnak bemenni.
- Ez igaz, de ne védjük minden oldalról. Tudom, hogy a ház bal oldala felől érkeznek. Ha onnan is védenénk, csak a lebukás esélyét növelnénk – mondta Edward.
- Hé, mi lenne, ha lenne egy csalitok? – vetettem fel.
- Nem! – kiáltotta egyszerre Carl és Edward, és Samtől is kaptam egy csúnya, aggódó nézést. A többieknek mintha fel sem tűnt volna, mit mondtam; a legtöbben valószínűleg fejben már harcoltak és próbáltak egy még jobb tervet összehozni.
- Miért? Hiszen akkor Isaac biztos közelebb jönne, és elterelné a figyelmét a farkasokról. Biztos, ami biztos – néztem Edward szemébe ma először. – És a nőstény és Alex valószínűleg meg lenne lepődve.
- Bella, ez veszélyes – mondta Edward meggyőzően kedves hangon, de én csak ráztam a fejemet. Nem hagyhatom, hogy lebeszéljen erről. – Mi van, ha Isaac… megöl? – nehezen mondta ki az utolsó szót és Carl is nyelt egy nagyot.
- Nem fog. Figyelj, a ház előtt, de azért messze, hogy ne fogjanak gyanút Isaacék, álljon egy farkas és a ház mögött is. A jobb oldalon pedig én a maradék farkassal mögöttem. Szerintem megoldható és hatásos.
- Nem hiszem, hogy… - kezdte Carl, de Ben a szavába vágott.
- Igazad van, Bella, de nem hiszem, hogy fel kéne áldozni magad ezért – Carl és Edward helyeslően bólogattak.
- Milyen feláldozni? – kérdeztem értetlenül. – Hiszen csak arról van szó, hogy ott állok.
- Mindannyian tudjuk, hogy ha valaki közülünk bajban lenne, megpróbálnál segíteni neki – mondta Carl és talán igaza volt, de nem érdekelt. Nem fogom ölbe tett kézzel végignézni, hogy a szeretteim meghalnak.
- Egy feltétellel, Bella – kezdte Ben felemelt mutatóujjal, mielőtt én mondhattam volna bármit is. – Csak akkor lehetsz ott, ha, amint megtámadjuk Isaacéket, te elrohansz valamelyik farkas hátán.
Kérdőn néztem Edwardra.
- Carl? – kérdezte egy megadó sóhajjal, de még mindig engem nézett.
- Benne vagyok – sziszegte a szája sarkából a megnevezett. Végre egyetértettek valamiben, bár én nem voltam biztos abban, hogy jó az, hogy ebben értenek egyet.
- Akkor ezt megbeszéltük. Tizenegykor álljunk a helyünkön? – kérdezte Ben.
- Igen, úgy jó lesz – bólintott Edward, majd rám nézett. – Bella, maradsz, vagy átjössz?
Ezzel most megfogott. Szívem szerint mentem volna vele, de azzal azonnal ellent mondanék annak, amit Carlnak mondtam. Így viszont lehet, hogy Edward nem fog örülni…
- Azt hiszem, maradok, de beszélhetnék veled négyszemközt?
- Edward, felőlem maradhatsz még a rezervátumban, de próbáld meg nem felhívni magadra a figyelmet és nem megijeszteni az embereket – mondta Ben, mire Edward újból bólogatott.
- Jössz, Bella? – kérdezte, miközben felállt.
Én is felálltam és visszatoltam a széket; mindezt szépen lassan. Mindenki ugyanazzal a vajon-mit-akar-halogatni nézéssel mért végig, még Carl is. Azzal a különbséggel, hogy az ő szemében aggódás is kavargott.
A vámpír kinyitotta az ajtót és előre engedett, majd becsukta maga mögött. A benti feszült levegő után jól esett a friss oxigén.
Az erdő felé tartottunk rengeteg kíváncsi szempár kíséretében. Nem mentünk be nagyon a sűrűbe; még látszottak a házak, amikor megálltunk. Edward gondolkodó arccal nézett egy fát. Nem értettem, mi olyan különleges a növényben, de egyszer csak közelebb lépett hozzá és megfogta a törzsét. A következő pillanatban pedig már a kezében volt a kitépett fa. Szabályosan kettétörte, majd a hosszabb részét eldobta, a rövidebb részét pedig lerakta a földre és intett, hogy üljek le. Vonakodva ugyan, de megtettem, amit kért.
- Ezt meg miért csináltad? – féltem, hogy teljesen megőrült, de szerencsére a válasz normális volt. Legalábbis egy vámpír szájából.
- Le kellett vezetnem a feszültséget és az adrenalint, ami időközben összegyűlt bennem – mondta, miközben leült mellém. - Miért akartál velem beszélni? – kérdezte, és nekem tényleg gondolkodnom kellett ezen. Egyszerűen nem tudtam én sem, de úgy éreztem, valamit mondanom kell neki. Egy pillanattal később, amikor felnéztem az arcára, rájöttem: csak egyszerűen több időt akartam vele tölteni kettesben.
- Esme miért nem segít? – kérdeztem végül, csak azért, hogy mondjak valamit, és hogy kerüljük a kínos csendet.
- Nincs itt – kérdőn néztem rá, úgyhogy folytatta. – Egy vámpírcsaládhoz ment északra. Megígérték neki, hogy felújíthatja a házukat és én egyébként sem akartam, hogy maradjon a harcra, ezért elment hozzájuk restaurálni.
- Ó, értem – ennél értelmesebb nem jutott eszembe, és akárhogy is gondolkoztam, értelmetlenebbet sem találtam.
- Bella, komolyan gondoltad, amikor azt mondtad Carlnak, én nem számítok? – kérdezte komolyan a szemembe nézve.
- Én… nem… Honnan tudod? – próbáltam kikerülni a feleletet egy olyan kérdéssel, amire nagyon jól tudtam a választ.
- Amikor kijöttünk a házból, erre gondolt. Válaszolj, kérlek! – fogta meg a kezemet ösztönzésképpen, de én elhúztam az enyémet.
- Ó… - ennyi tellett tőle.
Először nem értettem, miért mondta ezt, majd leesett, hogy félreértelmezte a mozdulatomat.
- Edward, ez…– kezdtem volna bele a magyarázkodásba, de ő leállított.
- Semmi baj, Bella! Megértem. Hiszen, ki is vagyok én? Csak egy szörnyeteg, aki embereket öl – állt fel, mint aki menni készülne, de én felugrottam és megfogtam a kezét. Ezzel ugyan nem tudtam végérvényesen visszatartani, de egy pillanatra megállt.
- Edward…
- Azt hiszem, mennem kell – vágott bele újra a szavamba.
- Hagynád végre, hogy végigmondjam? – csattantam fel, de legalább Edward végre felém fordult egy sóhajjal; keze még mindig az enyémben volt. Nem néztem a szemébe, mert tudtam, hogy így több esély van arra, hogy össze tudjak rakni néhány értelmes mondatot. – Én… azt hiszem, már nem tudom, mit érzek. Ráadásul az, hogy így utáljátok egymást, cseppet sem segít abban, hogy tisztázzam az érzéseimet magam előtt – próbáltam csúnyán nézni rá, de nem ment. Amint felnéztem rá, elgyengültem, és persze képtelen voltam levenni róla a szememet. Annyira tökéletes!
Az ujjai kiszabadították magukat az enyémek közül, és elkezdte cirógatni a karomat, közben pedig féloldalasan mosolygott, ugyanis tudta, hogy ez legalább úgy hat rám, mint másra az alkohol vagy a drogok. Az összes akaraterőmre szükségem volt ahhoz, hogy elrántsam magam tőle, és ne teperjem le az erdő közepén, de végül megtettem.
- Erről beszélek! – fakadtam ki most már kontroll alatt, miközben leültem a fatörzsre. – Nem tudok gondolkozni, ha ezt csinálod.
- A puszta jelenlétemtől is megszédülsz – mondta még mindig féloldalas mosolyra húzott szájjal, de ezt csak a szemem sarkából láttam: lehajtottam a fejemet, hogy még véletlenül se nézzek rá.
- Épp ez a baj. Nem tudom, hogy ez most igazi érzés vagy csak a kinézetedtől érzem így.
- És mit érzel, ha a kutyával vagy?
- Ő is képes téged Edwardnak hívni, úgyhogy közlöm veled, hogy Carl a neve – mondtam kicsit élesebben, mint akartam.
- Mit érzel, ha Carllal vagy? – kérdezte olyan kedves hangon, hogy azt hittem elolvadok.
- Nem tudom. De az ő érzéseiben biztos lehetek; a bevésődés egy életre szól.
- Bevésődés? Jézusom! Én erről nem is tudtam – a hangja tele volt meglepődéssel és mintha egy kis csalódottságot is éreztem volna benne halvány reménnyel megfűszerezve. - Azt hittem, csak szimplán szerelmes beléd, de ez így más. Tudod, hogy biztosan szeret téged, de azt nem, hogy én mit érzek – leült mellém, és ugyanúgy lehajtotta a fejét, mint én.
Pár percig csöndben ültünk, de aztán egyik pillanatról a másikra, ott termett előttem. Kezét az állam alá csúsztatta és így kényszerített arra, hogy a szemébe nézzek.
- Bella, tudom, hogy te nem tudod pontosan hogy érzek én irántad, és az az igazság, hogy én sem tudom, mi ez. Életemben először érzek így, és azt hiszem, ezt szokták szerelemnek hívni az emberek – szemében az kavargott, amiről beszélt: szerelem.

Ez a díj, csak a legjobbaknak jár!

Szabályok:

1. Tedd be a logót a blogodba!

2. Nevezd, meg akitől kaptad!

Tűzvirág: http://tuzvirag.blogspot.com/
Mooa: http://daphnereynolds-mooa.blogspot.com/
Kösziii! :D

3. Add tovább 3, legfeljebb 5 emberkének!

Mooa: http://daphnereynolds-mooa.blogspot.com/
Katica: http://www.fictwilightfic.blogspot.com/
Tyta: http://www.grippingstories.blogspot.com/

A játék menete:

1. Írd le, hogy ki adta tovább a logót, és linkeld őt.

Tűzvirág: http://tuzvirag.blogspot.com/
Nagyon szépen köszönöm! :)

2. Ajánlj röviden (max. 3 mondatban) 3 számodra kedves könyvet

1. Richelle Mead - Vámpírakadémia ( és persze a folytatásai): Egyszerre ugyanolyan és teljesen más, mint a többi vámpíros könyv. Romantikus, humoros, de emellett szívfájdító részei is vannak. Imádtam olvasni! <3

2. Charlaine Harris - Inni és élni hagyni (de ennek főleg a folytatásai): Még a legunalmasabb oldalakat is élvezetes olvasni, és ez - legalábbis számomra - megmagyarázhatatlan. Néha kicsit furcsák Sookie tettei (mondjuk lehet, hogy csak nekem), de ettől függetlenül imádom. (Ł)

3. Jeaniene Frost - Félúton a sírhoz: A vámpíros kategórián belül ezt oda raknám, ahova a True Bloodot: letehetetlen, kicsavart humorú, izgalmas. A legjobbak Cat reakciói. :D Remélem hamar megjelenik a következő része, és nem húzzák el nagyon...

3. Add tovább minimum 1, legfeljebb 3 embernek, és figyeld, ki mit ajánl – talán így találsz magadnak újabb kedvenceket.

Mooa: http://daphnereynolds-mooa.blogspot.com/
Katica: http://www.fictwilightfic.blogspot.com/

Feladataim:
1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdésekre!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!

Köszönöm Nikuska94, Niky és Meli! :)

Kérdések:
Kedvenc könyvem: Twilight Saga, True Blood, Vámpírakadémia
Kedvenc íróm: Stephenie Meyer, Charlaine Harris, Richelle Mead
Kedvenc ételem: hamburger sültkrumplival :D
Kedvenc italom: Coca-cola
Kedvenc színem: lila
Kedvenc énekesem: Pierre Bouvier (Simple Plan)
Kedvenc énekesnőm: Hayley Williams, Taylor Swift
Kedvenc együttesem: Paramore, Simple Plan, Boys like Girls, All Time Low...
Kedvenc Dj: nincs.
Kedvenc színész: Kristen Stewart, Taylor Lautner, Chace Crawford, Alexande Skarsgård,
Johnny Depp, Cameron Bright, Jame Campbell-Bower és még annyi van...
Kedvenc film: Twilight, New Moon, Underworld(mindegyik) meg még egy csomó...
Kedvenc sorozatom: Gossip Girl, True Blood, Gyilkos elmék, Dr. Csont, stb...
Kedvenc dalom: jelen pillanatban: Taylor Swift - I'm only me when I'm with you
Kedvenc hangszerem: gitár
Kedvenc hónapom: október
Kedvenc napom: szombat
Kedvenc napszakom: este
Kedvenc évszakom: nyár (oké, ez egy kicsit ellentmond a kedvenc hónapomnak, de ez van. :D)
Kedvenc sportom: Görkori
Kedvenc idézet: Pain is just a simple compromise... (Paramore - Misguided Ghosts)

Nekik adom a díjat:
1. Tyta: http://www.grippingstories.blogspot.com/
2. Tűzvirág: http://tuzvirag.blogspot.com/
3. Mooa: http://daphnereynolds-mooa.blogspot.com/
4. Katica: http://www.fictwilightfic.blogspot.com/
5. Le Dia's Bronntanas: http://dorothea-story.blogspot.com/
6. Bella: http://www.bellablogja.blogspot.com/

Köszönöm! :)